Entries Tagged 'fireballs' ↓
július 22nd, 2009 — baseball, fireballs
Szombaton összeállt a Fireballs.
Vagyis inkább szedett-vedetten kiálltunk játszani a Nemesvámos ellen.
Jópofa volt, az elején én BP labdákat dobáltam, úgyhogy a sokkal több aktív játékossal felálló vérmes
Tigriscápáknak jó kis ütőedzés volt az eleje. Nekünk meg rohangálás a labdák után.
4 inninget toltunk 10-7 volt oda, mikor elkezdett villámlani-dörögni,
és egy negyed órán belül meg is érkezett az év legnagyobb vihara.
A délután hátralévő részét a garázs-Rózsa-eresz Bermuda-háromszögben töltöttük,
míg el nem készült a bográcsgulyás, és lehetett szétcsapatni az addig megitt söröket…
Képek a Fészbák-on, akinek van acc-a.
Amúgy csütörtöktől szombatig pörgött az Utcazene fesztivál is.
Remek volt, igazából ez az esemény tudja egész Veszprémet megmozdítani.
Persze pénz nincs rá, ezért lehet hogy jövőre már nem is lesz…
Láttam Jazzékielt, Kistehént, Qumby-t, Maszkurát és a Tücsökrajt, meg egy csomó amatőr tankcsapda feldolgozást.
Meg persze láttam a Fényt is, közvetlenül a gyárból.
Ezenkívűl csatornafedelet emeltem fel, fröccsöztem, ettem zsíroskenyeret,
voltunk a “tűzfalban“, meghallgattuk Kálmi viccét ötször, megnéztem Tibi albiját,
szétverettük magunkat csocsóban az Expresszóban, és napközben még strandon is voltam.
Jó volt, na.
április 3rd, 2009 — baseball, fireballs
…és indul a baseball szezon.
Mindjárt egy Vámos-Astros rangadóval.
A meccs pikantériája, hogy szokás szerint néhány Fireball fog egymás ellen játszani.
De ugye a pályán nincs barátság (meg sör), úgyhogy győzzön a jobbik (Gábi úgyis ezt mondja 3 hete :).
A meccs előtti odamondogatások ezúttal elmaradtak, talán azért mert mindenki
tudja, hogy a szezonelejei formával, és a 6 hónapja porosodó baseball kesztyűvel könnyen nagyzakó lehet
a nagymellényből.
Remek idő lesz, szóval kezdjük meg a szezont…
március 27th, 2009 — fireballs
Ma 15 éve alakult meg hivatalosan a Veszprém Fireballs Baseball Club.
Boldog születésnapot!
Aki nosztalgiázni szeretne, az megteheti az újraindult www.fireballs.hu-n,
és a vendégkönyv is rendelkezésre áll.
január 29th, 2009 — fireballs, sport
A sportmérkőzésre a jegyrendelés mindig speciális téma.
Zágrábba viszonylag egyszerű volt, 3 hete rendeltük, a Fedex hozta is a Zagrab-Frankfurt-Párizs-Budapest útvonalon.
Most olvasom, hogy lesz Londonban NFL meccs októberben. Ez most nem annyira érint,
de ami érdekesség, hogy 7 perc alatt ment el 20 ezer jegy. 24 óra alatt az összes 70 ezer.
Nem rossz.
Ami engem érint az az, hogy a szeptemberi Baseball Világbajnokság keretében hat meccset rendeznek Regensburgban.
Ez 46 ezer jegyet jelent. Az első 48 órában 8000 jegy kelt el online. Közte van a mienk is.
Viszik mint a cukrot. Baseball. Európában. Örül a lelkem.
Ezért aki hezitált eddig, ne sokáig tegye.
április 20th, 2008 — baseball, fireballs
11-13….
Szar voltam. 2 inninget dobtam. Aki nálam is szarabb volt az a bíró.
Hihetetlen, de az első ütő után felidegeltem magamat…
Ellenben Paya az első két inningben perfect volt.
Így 0-6-os handycap-ből ment a csörte.
Vámosi oldalról volt: Lecsó HR,Néninger Grand Slam, Paya tripla, Grizli dupla…
Sok error, igazi Nb2… sebaj, majd Vámoson megpróbálunk visszavágni…
április 15th, 2008 — baseball, fireballs
Paya kérdőre vonta Benyókát, hogy még egy poszttal jön nekünk,
mégpedig a dobók bohóckodássairól…
persze szigorúan Fireballs nosztalgia utánérzéssel…
A sorozat első két része is már jó régen volt…
http://www.nepsportblog.hu/?p=385
http://www.nepsportblog.hu/?p=371
De vasárnap akár összejöhet az, hoyg ex-Fireball dobó, ex-Fireball ütőnek adogat.
Eddig valahogy ez kimaradt… (de mindig mi nyertünk ;)
Na meglátjuk mi lesz, ha én dobok… Lehet kiindukálja a harmadik posztot…
október 7th, 2007 — buli, fireballs
Szombat este Gazsi és Benyóka 31-ik szülinapján lementünk
a Aligára, hogy testületileg belenyomjunk az arcunkba egy-két
hamburgert. Sikerült is.
A póker nem ment, mert egy flásh-sal belerohantam két fullba…
Pecázni is megpróbálkoztunk, de nem sok sikerrel…
1. nagyon hullámzott a víz
2. kerti fáklya fényénél csak akkor láttad az uszót, ha 1 méternél nem dobtad távolabb
3. aznap délben a családi ebédkor faternak ajéndékozott Casio Fishing Gear karóra
aznapra 4-es fokozatú skálán 0-ás kapást igért… :)
Ăgy aztán nem lett fishburgerrel kiegészítve a menü…
Nekem volt egy szakításom, valami nádtorzsa leszakította  horgot :)

szeptember 30th, 2007 — baseball, fireballs
Megvan az nb2 bajnoki cím!!!
Nyertünk a vámos ellen, bár azért volt néhány nehéz pillanat az elején…
Nekem elég szarul kezdődött a meccs…
Wilson bácsi bemelegítéskor ledobta az ékszíjat, és elszakadt a zseb varrása…
Gondoltam sebaj, a 13 éves mizuno kesztyűm majd pótolja…
Az nem volt rajtam rég óta, és kopterek használták,
de igazából a tenyerén olyan vékony a bőr,
mintha csupasz kézzel kapkodnád a bőrt… tehát ez se jó…
Aztán Fat kesztyűjével próbálkoztam…
Igazából van ilyen kesztyű formázója, abban tartja,
így a kesztyűnek az alakja jó volt,
de olyan kemény, mint egy 5-ös kazánlemez, így ezt is skippeltem…
Első inningben 2 pont múlt ezen, mert 2 outnál volt olyan passz egyre,
ami pattant, de Wilson bácsinak meglett volna, de így nem…
Aztán még 2-3 error, a kesztyűprobléma miatt….
Ăgy az eleje elég szoros volt 5-5, sőt 6-5 oda…
Aztán master Gál, elnöki kesztyűje már zsír volt,
puha, mint egy kitaposott kozáksapka szedte a pattogós
passzokat egyesen, mint légy a szart…
Ăgy 15-7 lett a vége, nem hiába, jó a kesztyű, jó a meccs…
Nekem meg kell tartalékkesztyű, mert ezen sok múlik…
A bírón is, de az meg úgy volt szar ahogy volt…
Lényeg, hogy meglett, megvolt a gáma a haverokkal, remek idő,
bajnoki cím…
Grizli azt mondta, első inningben 2out full base, 3-2-nél ütött
three run double-mat, simán leszedte volna, ha előző nap nem
lett volna osztálytalálkozója, és nem bealgopirinezve játszik… :)
Lehet…
Ennyi erővel, ha Wilson bácsi nem szakad meg,
akkor nagyon karcsú lett volna…
De mint tudjuk a sportban, a haval kezdődő… :)
Jah, és azt se felejtsük el, hogy a fekete mágjának is valószínű
utolsó idénye volt, mert már jövőre nb2-ben is kötelező lesz a faütő…

UPDATE: elolvastam mit irtam, és kijavítottam azt a 20 gépelési hibát ;)
szeptember 6th, 2007 — buli, fireballs
Kicsit le vagyok maradva magamtól…
Múlt hétvégée elég húzos volt,
ahogy a kispajtásaim már beszámoltak róla itt és itt.
Délután remek kis ökörködős koedukált softball örömködés,
majd este a hard stuff, a sörök, a medence, meg a kecskeméti éjszaka…
Doktorunk 30 lett…
Ime az én fotóim az eseményről…
Kár hogy az estéről nincsenek,
mert reggelre túl sok darabos volt a puzzle
és nem állt össze teljesen…
július 2nd, 2007 — buli, fireballs

Az est további részletei itt.