Entries Tagged 'sport' ↓

Hol van már az átok?

Hol van már az átok, mikor kikapni jártunk Szegedre…

Most már igenis nyerni járunk Szegedre. Az archívum kedvéért leírom, hogy hatalmas hajrában nyertünk, úgy hogy 4-gyel bukóra álltunk 6 perccel a vége előtt. Nagyon nagy meccs volt. Sok ilyen kellene.

A túra is jó volt, bár a deles kezdés megviseli a fiatal szervezetet…

image

2010 túrák

Ilyenkor már ki szokott rajzolódni a baseball-kézi-sport-nyaralással kapcsolatos utazásaim. Lássuk, mi lesz 2010-ben. A kézi EB az már megvolt, az pipa. Lesz pár Szeged meccs, ezek a szokásos kötelező túrák. A kézi BL-ben még lehet villantás, ha a Final 4-ba sikerülne bejutni, akkor erősen elgondolkoznék hogy irány Köln a kombival, BL győzelem reményében. Már, ha lesz jegy.

Február 20-án kezdődik, a MOBSSZ Téli baseball hét Nagykovácsiban. Terveim szerint 21-én kinézek, mivel azon a hétvégén ott lesz Simon Gühring, aki a VB-n a német csapatban játszott, és aki az egyik legjobb német spieler. A Heidenheim Heideköpfe –ben játszik.

Április 1-től 7-ig Svédország, húsvét, szülinap, baseball nem valószínű.

Június 3-4-5. Irány Brno, ahol az Európa kupa selejtezők egyik helyszíne lesz. (a másik Rotterdam)
Ott lesz:
az előbb említett Simon Gühring, és a Regensburgból ismert Martin Almstetter (a iwas fejlécében jobb oldalon a sörök mellett ül a csaja :) a Heidenheim-mel.

Pavel Buczky, mint házigazda Draci Brno egyik legjobbja.

Eddie Aucoin a Minolta Konica Pioneers-szel, tavaly még Regensburgban tolta.
Szóval ez lesz Brno CEB, European Cup.

Július 23-tól meg a Baseball EB csoportmeccseire megyünk terveink szerint. Stuttgart, Heidenheim, Neuenburg (itt játszik a kanizsai Gida). Sok ismerős, a nézők és a válogattotak játékosai között is. Olaszok, hollandok, németek, spanyolok, a teljes európai elit. Ezt az EB-t választottuk idén ahelyett, hogy Honkbalweek-re mentünk volna. De jó lesz ez így.

November 17.-November 30. Kuba. Remélem sikerül eljutni egy top ligás baseball meccsre.

Szóva lesz látszik eddig.

Kézi EB

Ott voltunk, mindhárom meccsen, az első a legemlékezetesebb, a harmadik a legfájóbb… Kár érte. A hangulattal nem volt baj…

Éppen

Ez annyira jó, hogy ide is kiteszem.

ezkesz

Szeged-Veszprém

Vasárnap volt a szezon első Szeged-Veszprém meccse.
Jó hangulat, győztes meccs, rengeteg sör.
Reméljük feljövőben lesz a Szeged, és izgalmas meccseink
lesznek még ebben a szezonban velük.
A képen az utazókeret fele, a szegedi edző, és a veszprémi irányító látható.
Akinél nincs sör, az nem velünk utazott.

nikola

Az eredmény: Pick Szeged-MKB Veszprém 30-36

Bécsújhely

Megjöttek a jegyeink a kézilabda EB-re. Úgyhogy januárban irány Ausztria.

Nagy Laci most má’ döntsd el, hogy jössz vagy sem!

tickets

Szeged

Gyönyörű lenne egy 100%-os kéziszezont produkálni a bajnokságban.
Erre minden esély megvan, hiszen kedden kis szurkeszcsapatunk lelkes buzdításával sikerült kiharcolni
a szegedi győzelmet. Ez nekem sokat jelent, hiszen a szegedi mérlegem azért nem khm.. makulátlan.
Jó volt, hogy a végjátékot hoztuk, és a kiélezett helyzetből mi jöttünk ki jobban.
A veszprémi szurkolás szerintem nagyon rendben volt, persze a másik oldalról érkező
vélemények szerint megint mi voltunk a feketeseggűek.
Szerintem a “Red Bullt neki!” az teljesen vállalható, még Puki is egy félmosoly kíséretében
kacsintott ki a táborra. Ezért tőlem kapott egy tapsot.
Én persze a túloldal irányítóját néha kicsit túlpörögve láttam, de szerencsére nem vette fel
senki a kesztyűt. Remek meccs volt, megvoltak a sörök, Pipitérbe is a májas szendvics,
köszönet az utazókeretnek. Meg Tominak a sofőrködést.
Sajnos harmadik meccsre nem tudok menni, szombat hajnalban megyek haza innen a
Balkánról, és szombaton és vasárnapi is baseballmeccs lesz.

Köszönöm az idei szezont!


Sportnap

Tegnap remek sportnapot tartottunk.
Először is Fajancsiba megnéztük a hokimeccs első két harmadát.
Pár sör mellett persze, ahogy illik.
Majd irány át az arénába, bajnoki elődöntő első meccs a PLER ellen.
Még a csarnok előtt söröztünk, bandáztunk.
Jó félház volt. Érdekes, hogy a BL meccsre mindenki ráér, de az ilyen meccsekre nem.
Nem is volt szurkolás.
Mi meg remekül megszakértettük a meccset néhány sörrel lefojtva.
Ezútán Látóhegyi büfé, újabb sör.
Majd mivel véget ért a napi sportprogram,
ezért aztán beindultunk a városba sörözni.
Aztán bandáztunk a tűztoronyban.
Meg megkóstoltuk a pálinkákat.
Jól mulattam, de szerintem mindenki aki ott volt.

Lényeg, hogy 2-3 hónap Peric felépülése, szóval Liszkaival kell
Szegeden alkotnunk.
Persze addig jövőhéten lesz itt egy visszavágó a pestszentlőrinci
sportkastélyban.

HokiVB Összegzés

Remek egy hét volt, láttam 5 meccset a VB-ről, és kicsit megismerhettem az országot.
A szurkolásról már mindenki elmondott mindent, voltak pillanatok amikor könny szökött
a szemembe, olyan boldogságot és büszkeséget éreztem. Mikor Kangyal a Kanada meccs után megköszönte
a biztatást, az is egy ilyen momentum volt…

Az első meccs, amit láttunk az a VB megnyitó Kanada-Fehérorosz volt.
Sima 6-1, látszott hogy a kanadaiak még most kezdenek majd belejönni a dolgokba,
és egyelőre elég nekik a félgőz, hogy behúzzák a meccset.
Danny Heatly állat, nem hiába volt az előző VB MVP-je.
Második meccs a Magyarország-Szlovákia volt.
Némi politika volt benne, meg voltak pofonok, meg görögtűz,
ami miatt nagyon megrótták a magyar szövetség embereit, és ezek a gyökerek
elég jól aláásták a 2014-es VB rendezési esélyeinket. Emiatt vagyok
roppant dühös, mert ezeknek nincs agyuk.
Mindezt leszámítva remek szurkolás és tényleg csak 13 másodperc hiányzott
a döntetlenhez. Mondtam ha behúzzuk, akkor az olyan lett volna, mint
amikor Hollandia lenyomta a dominikaiakat a World Baseball Classic-on,
és a történelem egyik legnagyobb meglepetése volt. És rá pár napra
megcsinálták újra. Titkon reménykedtem benne, hogy a hoki VB-n
a magyar csapat lesz, akikre felkapják majd az emberek a fejüket.
Szimpatikusak vagyunk, jól játszunk, és mindenki el van ájulva tőlünk.
Remélhetőleg pár év múlva már játéktudásba is fel fogunk tudni ésni az elithez.

Másik napijegyünkkel először a szlovák-fehérorosz derbit néztük meg.
Sokkal többen voltak a szlovák szurkolók, mint ellenünk,
és hát a hangulat is jó volt, amit teremtettek.
Persze azért a pálmát mi vittük.
Aztán magyar-Kanada.  Erről már írtam, ez egy valóra vált álom.
Ez ezerszer nagyobb dolog, mint egy Libaválogatott-Beckham Milan meccs.
Kanada is ilyen szurkolókat szeretne.  :)

Utolsó előtti napon még kimentem egy Finn-Dán rangadóra is, ha már egyszer a VB-n vagyok.
Dánok jól játszottak nagyon, ami kicsit aggaszt, így hogy 6-ot szedtünk Ausztriától, nekünk a dánokat
kellene lepofozni. Nem sok esély van rá.
Dánok 1-0-ra hozták az első harmadot, de aztán a finnek berámoltak 5-öt.
Miettien (Dallas) és Kapanen kettőt-kettőt bevállalt.
Finn szurkolók sokan vannak, sokat isznak,
de hangban ők is elmaradnak a magyaroktól…

Szóval megjártuk a világelitet, elég sanszos, hogy megyünk vissza,
de majd a tehetséges gyerekek a következő generációban behozzák
a csapatunkat majd a stabil A csoportba. Reméljük.

A videókat a hangulatról meg lehet nézni itt: http://www.vimeo.com/album/87928

A képeim a VB-ről meg itt:

Újra itthon…

Kicsit összeszedem magamat, és írok. Vagy nem. De majd fényképek lesznek. Nemcsak ilyen szar iPhone-osok.

Lényeg, ha már ott voltam, megnéztem a finneket is. Jók.